Kölcsönös szimpátia

 - A hekk balatoni, a ponty pedig tengeri, de most már menjenek innen! - így hajtottak el bennünket a büfés nénik. Addig kérdezgettük ezeket a hülyeségeket össze-vissza míg megzavarodva ezt mondták. Ekkor aztán nagyot derültünk az egészen. Ez volt a bosszúnk, hogy úgy mondjam amiért nem voltak partnerek egy kis tréfában. Meg egy kis ingyen étkeztetésben. Persze ez a mi ajánlatunk volt, de az övéké is lehetett volna valami, nem pedig a semmi. Egyértelműen visszautasítóan reagáltak, visszautasították a kedvességünket meg az ajánlatunkat. Semmi hajlandóságot nem mutattak az árengedményre pedig a fesztivál utolsó napjának utolsó órája volt. Hová teszik ezt a sok rántott pontyot? Vissza eresztik a tengerbe? A hekket meg a Balatonba? Miért nem lehet fél áron megvenni őket? Nem ad a néni látszik rajta, a pénz fontosabb mint az emberség. Köti az ebet a karóhoz, csak a karó rég kifordult a földből, az eb meg már oszlásnak indult.
Tovább eredünk, nem adjuk fel. Nagyot derülünk a fukar nyanya balatoni hekkjein és sarkon fordulunk. Az utcán megfogadjuk egymásnak hogy most már nemhogy fél áron, hanem ingyen kell étkeznünk, a pénzt el is dugtam jó mélyre az övtáskámba, nekünk is el kell hinnünk hogy nincs, csak így leszünk hitelesek. Találtunk egy tátongóan üres udvart hatalmas pulttal, mögötte egy nálunk pár évvel idősebbnek tűnő lánnyal.
- Mutassátok a cipőtöket! – szólított fel bennünket, mikor ételt kértünk tőle. Egyszerre lendítettük lábainkat a magasba, nem szóltunk semmit, nem kérdeztünk vissza, nem tétováztunk, engedelmeskedtünk. Annál is inkább mert ilyen közelinek még nem éreztük az ételszerzés lehetőségét aznap. Legalább fél percig tartottuk a lábainkat cipőmustra okán a levegőben, s közben végig azon aggódtunk, vajon a lány ad-e ételt vagy csak a bolondját járatja velünk.
- Kaptok egy-egy szelet zsíros kenyeret! – ezt is ugyanolyan határozottan közölte velünk. Nagyon megörültünk neki. Mikor elkészült a két kenyér kirakta a pultra őket, majd közé rakott egy doboz sört. Értetlenül csodálkozva bámultunk rá. Ebben mindketten nagyok vagyunk. Azt hiszem ha az ember bármit el akar érni az életben egy ilyen nézés kell hogy legyen a tarsolyában. Na nekünk van, s hogy mai nyelven mondjam legalább ötpontegyes, ha nem jobb. Még ha nem is gondoljuk komolyan, akkor is hiteles. Ez is hiteles volt. A zsíros kenyér elpusztítása után megköszöntük a lánynak jótetteit, majd elmeséltük neki eddigi tapasztalatainkat és ezzel az ő személyét végképp az égbe emeltük. Végül úgy alakult, hogy kellemes társaságra leltünk egymásban, így még két sörrel marasztalt bennünket, amit két pálinka is követett.
Hiába a kedves emberek megértik egymást. Mi ez a megállapítás? Jó, akkor a kedves emberek általában megértik egymást. De minden ember máshogy kedves, minden ember máskor kedves és minden ember máshol kedves. Jó, akkor a kedves emberek amikor kedvesek és amikor éppen ugyanúgy kedvesek és éppen találkoznak, akkor megértik egymást. Nagyon szép, de nem. A szimpatikus emberek kedvesek egymással! A kölcsönös szimpátia lehel kedvességet az emberekbe, az sarkall bennünket mosolyra, az szólít meg bennünket,az ad nekünk barátságot, az ad nekünk szerelmet, az ad nekünk zsíros kenyeret, sört, mellé pálinkát, nem is egyet. És egyszer csak a kölcsönös szimpátia kijön a konyhából egy tálca rablóhússal, hogy kérünk-e harcsa saslikot és a kölcsönös szimpátia elfogad mindent amit szívesen adnak nekünk és akkor azt mondja kisüti a maradék pulykát, együk meg azt is és a kölcsönös szimpátia degeszre zabálja és issza magát, majd megígérteti velünk, hogy elküldjük azt a könyvet nekik és felírja egy papírra a címét és azt mondja el ne veszítsük. Majd a kölcsönös szimpátia berakja az övtáskámba a kis papírt és azt mondja, ne izgulj, ide teszem a dugipénzünk mellé!