Azért az egy dolog, hogy így olcsóbb a csirke, de ilyenkor döbben rá az ember miért is fizet többet érte a boltban. Fele annyi, persze, de ezek még élnek! Ki fogja ezeket megölni? Én nem az biztos!
Ezt mondta a főnököm felesége mikor az hazaállított a tíz élő csirkével. Majd mi levágjuk őket, nem igaz János? Látszott rajta, ezt csak dacból mondja. János nem az a tipikus böllér alkat. Inkább olyan finom kezű feltaláló alkat, aki csak azért járt a műhelybe, hogy összehozzon a főnökömmel valami olyan szerkezetet, amiről senki sem tudta mi az. Némiképp nehezítette a dolgát hogy a főnököm nem nagyon hitt a megvalósíthatóságában. Lényeg a lényeg, János minden nap megjelent a műhelyben nézte a terveket, cigarettázott, töprengett, rajzolgatott, kettő körül megkért menjek el neki a boltba csipszért meg lónyálért. A lónyál minden nap más volt, üdítőt értettünk alatta. Milyet, kérdeztem, amit te szeretsz, válaszolta. Hanem egyik délután bejön a főnök s azt kérdi tőle, János, nem kell csirke? Olcsóbban mint a boltban, fele annyiért! János pillanatra abbahagyta a töprengést, de. Ennyit gondolkozott rajta. Azt mondjuk elfelejtette közölni vele, hogy ezek élő állatok, amaz meg nem kérdezte. Te, ezek azok a csirkék? Igen. De hát ezek élnek! Hát persze, mit gondoltál? És ki fogja ezeket levágni? Ne izgulj, majd megkérem az asszonyt! Megkérte, csak az nemet mondott. Három napja bóklásznak a csirkék az udvarban. A lakatos műhely udvarán. A vascsövek között. Szegények kiszabadultak a csirketelepről egy lakatosműhely udvarára. Így nyílt ki előttük a világ. Össze-vissza szartak mindent az udvaron. A kutya kerülgette őket, nem bántotta egyiket sem, azok meg nem féltek tőle, mert még sosem láttak olyat. Nem láttak azok semmilyet igazából a saját fajtájukon kívül. A tervről nem sokat tudtam, de a végrehajtását végignéztem. Láttam már csirkevágást életemben, azonban ez nem hasonlított rá. Az előkészületekből rá sem jöttem mi fog történni. Néztem ezt a két izgatott embert ahogy ákombákom alakok módjára tüsténkedtek az udvaron. Szépen hozták elő a kellékeket. Egy fahasogató tuskót állítottak középre, Jánoson munkáskesztyű, kezében fejsze. Az akkor divatos bordó hernyóselyem kabátja volt rajta. Csinosra vette a figurát az alkalomhoz. Csak lestem bentről, mi fog történni. Aztán megjelent a főnök, kezében légpuskával és megkezdődött a kivégzés. Dőltek a csirkék jobbra-balra. Csak töltött és tüzelt egymás után. Na nem gyorsan ám, csak szépen kimérten. Ezek nem féltek a puskától sem merthogy olyat se láttak még. Kilőtte mindnek az agyát. Azok meg csak sétálgattak tovább összeesett társaik mellett, míg végül egy se maradt. A halált sem ismerték fel. Fel sem fogták, hogy hullanak mint a legyek. Ekkor lépett János a színre a fejszével. A selyemdzsekis mészáros, a baltás gyilkos, egyenként a tuskóhoz vonszolta a hullákat és hóhér módjára választotta el a fejüket a testüktől. Egyetlen suhintással. Egy gazdasszony a fejét fogta volna eme férfiúi bátorság láttán az biztos. Tizennyolc éves fejjel én sem vágtam még el egy csirke nyakát sem, sőt más állatét sem. Haza felé azon gondolkoztam én hogyan csináltam volna. Sehogy és kész. Én biztos nem veszek részt effajta vidámságokban! Akkor inkább nem eszek csirkét. Vagy megveszem a boltban. Gyilkosság árán nem akarok spórolni. Hazaérvén apámat a konyhában találtam. A második pohár bort itta. Töltök neked is. Furcsállottam, de elfogadtam. Szükségem lenne a segítségedre. A bor megivásában? Nem. Nagyot kortyolt. A főnököd hozott öt csirkét, le kéne vágni őket.
Ezt mondta a főnököm felesége mikor az hazaállított a tíz élő csirkével. Majd mi levágjuk őket, nem igaz János? Látszott rajta, ezt csak dacból mondja. János nem az a tipikus böllér alkat. Inkább olyan finom kezű feltaláló alkat, aki csak azért járt a műhelybe, hogy összehozzon a főnökömmel valami olyan szerkezetet, amiről senki sem tudta mi az. Némiképp nehezítette a dolgát hogy a főnököm nem nagyon hitt a megvalósíthatóságában. Lényeg a lényeg, János minden nap megjelent a műhelyben nézte a terveket, cigarettázott, töprengett, rajzolgatott, kettő körül megkért menjek el neki a boltba csipszért meg lónyálért. A lónyál minden nap más volt, üdítőt értettünk alatta. Milyet, kérdeztem, amit te szeretsz, válaszolta. Hanem egyik délután bejön a főnök s azt kérdi tőle, János, nem kell csirke? Olcsóbban mint a boltban, fele annyiért! János pillanatra abbahagyta a töprengést, de. Ennyit gondolkozott rajta. Azt mondjuk elfelejtette közölni vele, hogy ezek élő állatok, amaz meg nem kérdezte. Te, ezek azok a csirkék? Igen. De hát ezek élnek! Hát persze, mit gondoltál? És ki fogja ezeket levágni? Ne izgulj, majd megkérem az asszonyt! Megkérte, csak az nemet mondott. Három napja bóklásznak a csirkék az udvarban. A lakatos műhely udvarán. A vascsövek között. Szegények kiszabadultak a csirketelepről egy lakatosműhely udvarára. Így nyílt ki előttük a világ. Össze-vissza szartak mindent az udvaron. A kutya kerülgette őket, nem bántotta egyiket sem, azok meg nem féltek tőle, mert még sosem láttak olyat. Nem láttak azok semmilyet igazából a saját fajtájukon kívül. A tervről nem sokat tudtam, de a végrehajtását végignéztem. Láttam már csirkevágást életemben, azonban ez nem hasonlított rá. Az előkészületekből rá sem jöttem mi fog történni. Néztem ezt a két izgatott embert ahogy ákombákom alakok módjára tüsténkedtek az udvaron. Szépen hozták elő a kellékeket. Egy fahasogató tuskót állítottak középre, Jánoson munkáskesztyű, kezében fejsze. Az akkor divatos bordó hernyóselyem kabátja volt rajta. Csinosra vette a figurát az alkalomhoz. Csak lestem bentről, mi fog történni. Aztán megjelent a főnök, kezében légpuskával és megkezdődött a kivégzés. Dőltek a csirkék jobbra-balra. Csak töltött és tüzelt egymás után. Na nem gyorsan ám, csak szépen kimérten. Ezek nem féltek a puskától sem merthogy olyat se láttak még. Kilőtte mindnek az agyát. Azok meg csak sétálgattak tovább összeesett társaik mellett, míg végül egy se maradt. A halált sem ismerték fel. Fel sem fogták, hogy hullanak mint a legyek. Ekkor lépett János a színre a fejszével. A selyemdzsekis mészáros, a baltás gyilkos, egyenként a tuskóhoz vonszolta a hullákat és hóhér módjára választotta el a fejüket a testüktől. Egyetlen suhintással. Egy gazdasszony a fejét fogta volna eme férfiúi bátorság láttán az biztos. Tizennyolc éves fejjel én sem vágtam még el egy csirke nyakát sem, sőt más állatét sem. Haza felé azon gondolkoztam én hogyan csináltam volna. Sehogy és kész. Én biztos nem veszek részt effajta vidámságokban! Akkor inkább nem eszek csirkét. Vagy megveszem a boltban. Gyilkosság árán nem akarok spórolni. Hazaérvén apámat a konyhában találtam. A második pohár bort itta. Töltök neked is. Furcsállottam, de elfogadtam. Szükségem lenne a segítségedre. A bor megivásában? Nem. Nagyot kortyolt. A főnököd hozott öt csirkét, le kéne vágni őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése