2011. november 2., szerda

Kopácsi utca



Gyere gyújtsunk rá, mondja. Leülünk a teraszra, megsodorjuk a magunk serisvaniliását és pöfékelünk. A város szívében vagyunk, mégis ez a zárt udvar olyan érzést kelt bennünk, mintha falun lennénk. Csend, nyugalom, dohányfüst. Egyszer csak elkezd beszélni az elektromos robogókról, hatalmas lelkesedéssel. Képzeljem csak el, ha egy feltöltéssel el tudna járni a munkahelyére legalább két napig szinte nem is kellene autót vezetnie. Gondoljak csak bele mennyit spórolhatna vele. Nagyszerű ötlet, mondom közönnyel. Csak folytatja, hogy egy év alatt a benzinen visszajönne az ára, pénze is lenne rá, satöbbi. Annyira beleéli magát, hogy már látom is a hangtalan motoron süvíteni a városban, lobogó bajusszal, az mondjuk még nincs neki, de ki tudja mit idéz elő benne ez a szerkezet.
Kitolom a kertkapun a biciklimet és megkezdem a megkerülhetetlenül keserves haza utamat, mert ez a hely a város legmélyebb pontján helyezkedik el, így innen bárhová megy az ember fölfelé megy.  Ahogy tekerek fel a Kopácsi utcán gondolatok cikáznak bennem. Az egyik, hogy ha leszállnék a bicikliről talán gyorsabban haladnék. A másik, hogy mennyivel kényelmesebb lenne ha nekem is lenne egy ilyen elektromos robogóm és nem kellene tekernem. Mindig is meg voltam róla győződve hogy a lustaság a hajtórugója a technikai fejlődésnek. Hazaérve bátyámmal elegyedek szóba. Ezt már régóta meg akarom kérdezni tőle, végül is ő tanult biológusnak, nevelt is már sas fiókát, tudnia kell. Persze én is sületlenségnek gondolom, de a végső cáfolatot rá hagyom. Igaz az, hogy a sas csak egyszer tud felszállni egy nap és ha nem tud elejteni valamit, akkor elpusztul, mert a felszállás minden energiáját felemészti? Elneveti magát, majd hosszas tudományos magyarázat után kinyögi a végkifejletet, miszerint az állatok megpróbálnak a legkevesebb befektetett energiával a legtöbb energiához jutni. Tehát nem igaz. Majd hozzáteszi, csak az ember olyan hülye hogy nem így tesz. Na tessék, egy hülyeséget megcáfol, majd mond egy újabbat. Már hogyne tenne így az ember! Hiszen minden tette erre irányul. Előnyt akar élvezni, hasznot akar húzni, kincset akar találni, vagyont örökölni, sok pénzt keresni ha lehet nulla befektetéssel. Igen nulla! Ha lehet csöngessenek be hogy nyertem, de a pénz már legyen náluk, nehogy el kelljen mennem érte valahova! És hogy dolgozzak többet a nagyobb fizetésért? Eszemben sincs, inkább kitalálok valamit! Mert az ember csak ezen járatja az agyát. Ha mindezt kicsiben nézzük akkor spórolásnak, takarékosságnak látjuk, de akinek a cselekedetei soknullás magasságokba rugaszkodnak azt már nyerészkedésnek nevezzük. Ebbe meg már van némi irigység is. Nézd már a Béláéknak megint új kocsijuk van! Pont úgy tesz az ember is mint az állatok, s ha tettekben nem is mindig, szavakban biztosan. Ez a törekvés nem különböztet meg bennünket az állatvilágtól.
Pár nap után ismét legurultam a Kopácsin. Pöfékelünk a teraszon. Egykedvűen mondja, emlékszem-e, mondta azt az elektromos robogót, hogy az milyen jó lenne neki. Bólintással felelek. Hát elmentem egyik nap, mondja fennakadó szemekkel, aztán megnézegettem ezeket a motorokat. És? És mondom a gyereknek, hogy te, mondom, aztán mit bírnak ezek a rollerek? Azt mondja egy feltöltéssel kétszer körbemegy a városban. Én munkába járnék vele, azt bírja? Bírja, csak az emelkedőket nem szeretik, de hát az ember nem mindennap jár a Kopácsin, nem igaz?  Hát kösz szépen!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése