Szandersz fivérek

A Szandersz testvéreknek nem ez volt az igazi nevük. Ez csak úgy rájuk maradt a múltból. Amúgy Kovács Bélának és Kovács Gézának hívták őket. A koleszban mindenki csak Szandersz Bélázta őket, meg Szandersz Gézázta. Persze volt olyan, aki keményen azt hitte hogy ez a rendes nevük. Az egyik vájárnak tanult a másik meg ácsnak. Ostobák voltak mint a dög. Az eszüket az apjuktól örökölték, de az állítólag már azelőtt elitta, hogy megcsinálta volna őket. Az anyjukat meg az apjuk sosem az eszéért szerette. No, ennyit a családi háttérről. A becenévről – ami inkább gúnynév – meg annyit, hogy ezek bazdmeg két esz-el mondták ki a Modern Talking énekesének a nevét. Még jó hogy rajtuk ragadt a Szandersz, Tomasz Szandersz, így mondták az ökrök. Egymást erősítve, bólogatva helyeseltek, hogy így kell. A kurva anyátokat!, mondta a hugyos bunyós aki minden este bevizelt. Na jó, néha csak csepegtetett. Azért volt bunyós mert csúfolták is ezért, ő meg nem hagyta. Ebben a korban még lehetett ököllel finomítani az igazságon. Lehetett a szart, csak azt hittük. Partvisnyéllel, azzal lehetett igazán. A nagyobbik Szandersz, a Géza, az izomállat, az ötven kilójával nem nagyon tudott hatni az elsőseire. Ilyenkor hívta segítségül a partvisnak a nyelét. Az meg úgy viselkedett a kezében minta kutyának a farka nagy öröm közben. Járt mint a cséplőgép. Ilyenkor fagyott le a százkilós Karcsika arcáról a mosoly. Egyszer még meg is hátrált. Később már csak az okos enged, szamár szenved elv alapján annyit mondott, jó. Sosem felejtem el egyszer a hugyos leült szkanderozni Karcsikával, az meg pillanatok alatt lenyomta. Akkor még nem tudta, hogy egy harmadikos szakmunkást miféle tiszteletnek kell öveznie az elsősök körében. A hugyos nyomban visszavágót követelt egy kissé nehezített formában. Vad szkander, ahogy ő fogalmazott. Amint vesztésnek indult a keze már lendült is a pofon a másikkal. Szegény Karcsika köpni nyelni nem tudott, csak annyit nyögött ki ijedten, hogy ez így nem ér. Erre a hugyos megint pofonvágta és üvöltötte hogy nyomjad dagadt! Egy darabig tartotta, aztán a harmadik pofon után feladta. Nem a hugyostól félt, félreértés ne essék. Az éjjeltől félt. Amikor is híre megy a kétszáz másodikos meg harmadikos közt, hogy van itt egy csicska, aki nem tiszteli a felsőbb éveseket. Ez minden elsős rémálma. Soha nem látott összefogás alakult ki pillanatok alatt, ha ez a tisztelet veszélyben forgott. Szegény Karcsikára ha mindenki csak egyet köp rá az éjjel, reggelre taknyon csúszik le a csingeri lankákról a tanműhelybe.
Mondjuk a tisztelettel meg az összefogással kapcsolatban eszembe jutott egy kivétel. Biztos volt több is de én csak erre emlékszem. A kisebbik agytröszt, a Szandersz Béluka kötött bele az első nála nagyobb elsősbe. Azt gondolta a tisztelet mögé bújva, nyíltan galádkodhat a kisebbekkel. Több dolog is kiderült. Mindegyik úgy kezdődik, hogy nem. Nem volt kisebb nála, nem hagyta annyiban, nem érdekli a tisztelet, nem félt a szuper összefogástól sem. Mikor a Béla kezdte szervezni a tisztelet behajtó csapatot mindenütt azt a választ kapta, Gyurikával ne kötekedjél. Gyurikának nem volt félnivalója. A megyeszékhely Brooklynján nevelkedett az játszótéren. Gyakorlatilag hat éves kora óta utcai harcosnak faragta az élet. Két méteres alkata ellenére igen heves természetű volt, amiben közrejátszhatott a fekete vére.
Szóval a Szandersz fivérek ilyen komoly időkben, ilyen komoly közegben, ilyen komoly csávók voltak. Vacsora után vagy egymást püfölték, vagy valami agyafúrt tréfán törték a fejüket. Ezeknek a levét legtöbbször valamelyik elsős itta meg. Egyszer Karcsika szóvá tette, hogy meglepő gyorsasággal fogy a hűtőben raktározás céljára elhelyezett ketchup-je. Azt javasolták neki, he nem tetszik, zárja el a szekrényébe. Így is tett. Rá egy hétre vasárnap este, mikor kinyitotta szekrényét ledöbbenve próbálta felfogni amit lát. A szekrényből minden el lett távolítva, csak a ketchup árválkodott az egyetlen üres polcon. Bosszúból kiszerelte az összes szekrényből a zárakat és összecserélve rakta vissza. Persze addig-addig cserélgette, míg a két Szanderszét ugyanoda rakta vissza. A bosszú rájuk másképp hatott. Valahogy úgy, hogy sehogy. Szegény Karcsika tollait a pizsamájával együtt befagyasztották egy liter vízbe. Nem volt bennük tisztelet senki iránt sem, még egymást sem kímélték.
Olyan világ volt ez, ahol a vájárok utálták az ácsokat, mert az ácsok lenézték őket, de az ácsokat meg az esztergályosok nézték le, őket meg a szakközepes szerszámkészítők, de ők csak irigységből, mert fél évvel később érhettek esztergagéphez. Szóval mindenki utált mindenkit, és mindenki utálta az öntőket, mert nem volt humoruk. A Szanderszék meg csak hülyeségeken járatták az agyukat és mikor együtt kiötlötték, hogy ha este valaki elmegy fürdeni csont üresre kipakolják a szekrényét úgy hogy még polcokat sem hagynak benn. Már dörzsölték a tenyerüket hogy mekkora tréfa lesz, mikor a Géza felpattant és kirohant azt kiabálva hogy menten beszarik, a Béla meg azzal a hülye vigyorával rám nézett és azt kérdezte, segítesz? Mit is lehetne erre mondani?