- Éjjel fogtam megint egy madarat! – legyintett oda neki
köszönés gyanánt, mintha csak valami trófeát mutatott volna. S bizony ez
kettejük számára az is volt, trófea, igazi trófea. Hosszú évek tapasztalata
vezette rá őket milyen is egy igazi madár, honnan ismerszik meg, mi az az
állapot, ami kell a fogásához. Mert bár a madár önszántából repül feléjük, van
hogy mire közel ér már elveszti szárnyait.
- Megröptetted? – kérdezte a másik a kíváncsiságtól megigézett arccal.
- De, meg ám! Láttad volna hogy igényelte! – kétségtelenül nyeregben érezte magát, ezért csepegtette ily kimérten a szavakat.
- Mint az asszonyok a verést?
- Pont úgy… - mondta kacagva – Csak úgy verdesett a fotelba, alig bírt beszélni, de a röptetést
Í-GÉ-NYEL-TE!
Ritkán látni ilyen gyermeki örömöt két meglett férfi arcán. Mikor mindketten tudják miről beszélnek, mikor nemcsak félszavakból, mozdulatokból is megértik egymást. S nem csak mozdulatokból tekintetekből. Barátság ez, ami végig kíséri az életen az embert. Mélységét tengerekéhez nem lehet hasonlítani, ismeretlen.
A beszélgetés nagyon is hasonlatos a hajnalban zsákmánnyal megrakott halászbárka kapitányok kikötői csevejéhez. Ki merre járt, mennyit merített, volt-e bonyodalom, kaland az út során? Bizony kaland, az élet fűszere ami nélkül a legjobb hús is csak íztelen cafat, élvezet nélküli.
Nos esetünkben kaland az volt, de ezek nem halászok. Nappali fényben furcsa kinézetű figurák. Az élet addig ráncigálta őket, míg erre ők is rájöttek, éjjeli munkát választottak. Jól áll nekik a sötétség. Isten emberi mivoltjára tesz tanúbizonyságot az ábrázatuk. Konkrétan, hogy istennek is vannak kicsi és nagy dolgai melyet olykor nagy sietséggel kell elvégeznie. Önkéntelenül nagy és sürgős dolog vezérelhette mikor eme két jóembert megformálta. Nem igazán akarózott az embergyurma tojásded formájából valami izgalmasat kihozni, hagyta úgy. A fejet is. A füleket ahogy kikanyarintotta vissza már nem simította a búrára. A hajjal igencsak spórolt - mint a pékek a bolti pogácsára a sajtot – épp csak a tetejére jutott egy kicsi. Nem is tudtak vele mit kezdeni társadalmunk ékkövei, gazként gyomlálták. Hamarjában benyomta a szemgödröket, s ekkor egy nagy törés keletkezett az orrban minden irányban, no ezt is úgy hagyta, mert már szólította a szükség. Kirúgta maga alól a széket s már indult volna is mikor markába tekintve vételezte észre a fogakat, minden mosoly meghatározóját. Hát.. hogy is mondjam csak, visszaülni már nem tudott volna, ez nem az a helyzet volt, sőt rendesen megfordulni sem, így aztán visszakézből beszórta őket a szájba. No az is úgy maradt. Az is Isten emberi alkatáról árulkodik, ilyen figurából többet is csinált. Ezek szerint nem egyszeri alkalom, hogy elcsapja a gyomrát. S még mielőtt az esetet folytatnám még csak annyit fűznék hozzá, ahogy azt mondani szokás, épp testben épp lélek.
- Fotelnak nevezed azt a sámlit, te? Mondom neked mindig vegyél egy rendes kocsit, ezzel a ronccsal csak elriasztod a fuvarokat!
- Elhallgass te! Ezzel fogtam a legnagyobb madarakat! A tiedé elriasztja az igazi nagy vadakat!
- Na jól van mond már! A részleteket, a részleteket!
- Megröptetted? – kérdezte a másik a kíváncsiságtól megigézett arccal.
- De, meg ám! Láttad volna hogy igényelte! – kétségtelenül nyeregben érezte magát, ezért csepegtette ily kimérten a szavakat.
- Mint az asszonyok a verést?
- Pont úgy… - mondta kacagva – Csak úgy verdesett a fotelba, alig bírt beszélni, de a röptetést
Í-GÉ-NYEL-TE!
Ritkán látni ilyen gyermeki örömöt két meglett férfi arcán. Mikor mindketten tudják miről beszélnek, mikor nemcsak félszavakból, mozdulatokból is megértik egymást. S nem csak mozdulatokból tekintetekből. Barátság ez, ami végig kíséri az életen az embert. Mélységét tengerekéhez nem lehet hasonlítani, ismeretlen.
A beszélgetés nagyon is hasonlatos a hajnalban zsákmánnyal megrakott halászbárka kapitányok kikötői csevejéhez. Ki merre járt, mennyit merített, volt-e bonyodalom, kaland az út során? Bizony kaland, az élet fűszere ami nélkül a legjobb hús is csak íztelen cafat, élvezet nélküli.
Nos esetünkben kaland az volt, de ezek nem halászok. Nappali fényben furcsa kinézetű figurák. Az élet addig ráncigálta őket, míg erre ők is rájöttek, éjjeli munkát választottak. Jól áll nekik a sötétség. Isten emberi mivoltjára tesz tanúbizonyságot az ábrázatuk. Konkrétan, hogy istennek is vannak kicsi és nagy dolgai melyet olykor nagy sietséggel kell elvégeznie. Önkéntelenül nagy és sürgős dolog vezérelhette mikor eme két jóembert megformálta. Nem igazán akarózott az embergyurma tojásded formájából valami izgalmasat kihozni, hagyta úgy. A fejet is. A füleket ahogy kikanyarintotta vissza már nem simította a búrára. A hajjal igencsak spórolt - mint a pékek a bolti pogácsára a sajtot – épp csak a tetejére jutott egy kicsi. Nem is tudtak vele mit kezdeni társadalmunk ékkövei, gazként gyomlálták. Hamarjában benyomta a szemgödröket, s ekkor egy nagy törés keletkezett az orrban minden irányban, no ezt is úgy hagyta, mert már szólította a szükség. Kirúgta maga alól a széket s már indult volna is mikor markába tekintve vételezte észre a fogakat, minden mosoly meghatározóját. Hát.. hogy is mondjam csak, visszaülni már nem tudott volna, ez nem az a helyzet volt, sőt rendesen megfordulni sem, így aztán visszakézből beszórta őket a szájba. No az is úgy maradt. Az is Isten emberi alkatáról árulkodik, ilyen figurából többet is csinált. Ezek szerint nem egyszeri alkalom, hogy elcsapja a gyomrát. S még mielőtt az esetet folytatnám még csak annyit fűznék hozzá, ahogy azt mondani szokás, épp testben épp lélek.
- Fotelnak nevezed azt a sámlit, te? Mondom neked mindig vegyél egy rendes kocsit, ezzel a ronccsal csak elriasztod a fuvarokat!
- Elhallgass te! Ezzel fogtam a legnagyobb madarakat! A tiedé elriasztja az igazi nagy vadakat!
- Na jól van mond már! A részleteket, a részleteket!
A madár
A madarat hosszú évek után legyőzték kocsmázásban.
Szomorkásan csócsálta az afgán gyerektől kapott gyroszt a Rákóczi úton. Blaha
Lujzának terére érve pillantotta meg a taxit. Vesztére fogalma sem volt hogy
ahová igyekszik nyolcszáz méterre van.
- Jó estét! szabad?
- Jó reggelt! Hová lesz a fuvar?
- Induljunk el egyenesen, majd később eszembe jut!
- Höhö, rendben!
- Valahol itt a közelben…
- Itt merre?
- Menjél még, fingom nincs hol vagyunk, nem vagyok idevalósi!
- No akkor jól van, he!
- Na, Dembinszky 18!
- Ó…Nem is kerültünk nagyot!
- Ő… Ezen a hídon át kell menni? Nem emlékszem ilyen hídra!
- Hát, ha a Dembinszkybe megyünk ezen a hídon mindig át kell menni! Hehhe! Kétszer is! Hehe!
- Na jól van, te tudod az utat, leszarom merre mész!
- A Dembinszkyt innen a legjobb megközelíteni tudod, innen szép igazán!
- Jó sokáig tart, azt hittem közelebb van!
- Ja, ja… tudod ez a sok egyirányú utca… Meg is érkeztünk!
- Az ott az óra?
- Igen! Háromezer hatszáz lesz!
- Hajaj, van egy kis probléma, annyi nem lesz nálam!
- Höhö, há mennyi van?
- Kettőezer nyolcszáz!
- Hehe, nem baj, majd legközelebb megadod!
- Igazán köszönöm! Az Isten áldjon meg!
- Jó estét! szabad?
- Jó reggelt! Hová lesz a fuvar?
- Induljunk el egyenesen, majd később eszembe jut!
- Höhö, rendben!
- Valahol itt a közelben…
- Itt merre?
- Menjél még, fingom nincs hol vagyunk, nem vagyok idevalósi!
- No akkor jól van, he!
- Na, Dembinszky 18!
- Ó…Nem is kerültünk nagyot!
- Ő… Ezen a hídon át kell menni? Nem emlékszem ilyen hídra!
- Hát, ha a Dembinszkybe megyünk ezen a hídon mindig át kell menni! Hehhe! Kétszer is! Hehe!
- Na jól van, te tudod az utat, leszarom merre mész!
- A Dembinszkyt innen a legjobb megközelíteni tudod, innen szép igazán!
- Jó sokáig tart, azt hittem közelebb van!
- Ja, ja… tudod ez a sok egyirányú utca… Meg is érkeztünk!
- Az ott az óra?
- Igen! Háromezer hatszáz lesz!
- Hajaj, van egy kis probléma, annyi nem lesz nálam!
- Höhö, há mennyi van?
- Kettőezer nyolcszáz!
- Hehe, nem baj, majd legközelebb megadod!
- Igazán köszönöm! Az Isten áldjon meg!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése